A 2014-es autók tényleg csúnyák lesznek?

ferrari

A jövő évi szabályváltoztatások körül jelenleg alapvetően két probléma van terítéken a forma-1-es paddockban. Az egyik, hogy az autók minimum súlyhatárát ugyan megemelték, de sokak szerint ez nem elég és így a magasabb pilóták hátrányban lehetnek. A másik kérdés, amely inkább a nézőknek elsődleges és nem a versenyzők: hogyan is fognak kinézni jövőre az autók?

A múlt héten Adrian Newey nyilatkozott úgy, hogy a radikális változtatások miatt az autó, amelyet tervezett, nem éppen sorolható a szép kategóriába.

A Ferrari tesztpilótája Pedro de la Rosa is hallotta a híreket, de megcáfolni ő sem tudta:

„Hallottam, hogy teljesen máshogy fognak kinézni” – mondta a Marca kérdésére válaszolva. Majd hozzátette, amit Newey is hangoztatott: az autók orra nagyon alacsonyan lesz. De arra a kérdésére, hogy a Ferrari is csúnya lesz-e de la Rosa azt válaszolta: „Nem tudom. Az igaz, hogy a csapatok kérdezgetik egymástól: Hé, a mi autónk nagyon csúnya, a tiétek is?”

De 2014-től sokan inkább azt várják, hogy az erősorrend fog megváltozni, és nem azzal foglalkoznak, mennyire esztétikus az autó. A legtöbbször elhangzó kérdés, hogy a Red Bull dominanciája megszakad-e a következő szezonban.

„Gőzöm sincs – mosolygott de la Rosa. – Komolyan! Keményen dolgozunk, de nincs összehasonlítási alapunk. Azonban hosszú ideje először, a motoroknak ugyanolyan fontos szerepük lesz, vagy talán még nagyobb is, mint az aerodinamikának.” – tette hozzá a Ferrari tesztpilótája. Utalva ezzel arra, hogy az olasz csapatnak mindig is az aerodinamika volt a gyenge pontja, ezért a szabályváltozások számukra akár pozitívan is befolyásolhatják az erősorrendet.

Sophie