A dobogós helyezés elérhetetlen volt a Williams számára

massa

 

A Williams-es Valtteri Bottas az elmúlt három futamon is dobogóra állhatott, ezért nem volt túl boldog, hogy a Magyar Nagydíjon csak a nyolcadik lett. Az autó tempójával voltak gondok, hiszen a Williamsnek a kanyargós pályák a gyengéi, de a finn pilótának leginkább a biztonsági autós fázis jött ki rosszul, ezért esett hátra. A csapat másik pilótája Felipe Massa viszont elégedett lehet, hiszen az elmúlt két futamon kiesett, a mogyoródi pályán viszont az ötödik helyen ért célba – és maga mögött tudta tartani a gyorsabb Kimi Räikkönent, ami már önmagában is nagy teljesítmény. Mindkét pilóta, valamint Rob Smedley is értékelte a csapat teljesítményét, a futam után:

 

Felipe Massa:

„Nagyon nehéz verseny volt, sok izgalommal. Sok csatában benne voltunk, és nem volt egyszerű a pályán tartani az autót. Kockázatos volt a gumistratégiánk, de a végén jó eredmény kerekedett ki belőle. Most előre kell tekintenünk, az év második felére és biztos vagyok benne, hogy még több pontot fogunk szerezni, mint a szezon első felében tettük.”

 

Valtteri Bottas:

„Három dobogós helyezés után nem kielégítő a nyolcadik hely, de a csapatnak jól jöttek ezek a pontok. Jobb helyezést is elérhettem volna, de a biztonsági autó rosszkor jött ki, ekkor estem vissza a másodikról, a tízedik helyre. Most ki kell elemeznünk a versenyt és a következő megmérettetésre kell fókuszálni. Még sok erős verseny vár ránk ebben az évben, mert egyre erősebbek leszünk.”

 

Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős igazgatója:

„Mostanában mindig a dobogóért küzdöttünk, úgyhogy ez a verseny kicsit más volt. Az autó sebessége nem volt túl jó, ami elfogadható egy ilyen szűk és kanyargós pályán. Megtettük, amit tudtunk, hazahoztuk mindkét autót pontszerző helyen és megvertük a McLarent és a Force Indiát is összetettben. Úgy indulunk neki a nyári szünetnek, hogy a negyedikek vagyunk a konstruktőrök versenyében és ennek örülök. Még várnak ránk olyan helyszínek, ahol jó versenyünk lehet; Spa és Monza is ilyen; már várom, hogy újra pályán legyünk.”

Sophie

fotó: Williams

banner1