A Pirelli közzétette az első négy verseny gumikeverékeit

Pirelli

A Forma-1 gumiszállítója hivatalosan is bejelentette, hogy milyen abroncsokat bocsát a csapatok rendelkezésére az idei világbajnokság első négy futamán.

Ausztráliában, Bahreinben és Kínában is a fehér jelzésű közepes, és a sárgával jelölt lágy kerekeket használhatják a versenyzők. Malajziában viszont a narancssárga színnel ellátott kemény keverék is bemutatkozik. Mellette a lágyabb abroncs a közepes lesz, hogy az épeszű ember is belekeveredjen.

Az olasz gyártó szerint idén elég nagy a teljesítménykülönbség az egyes keverékek között, ezért a csapatok többféle taktikát választhatnak, és mindegyik egyformán sikert hozhat számukra.

„Az eddigi tapasztalataink szerint a 2014-es abroncsok tartósak, kevésbé használódnak el, mint az elődeik és eközben nem befolyásolják oly mértékben az autók teljesítményét – nyilatkozta Paul Hembery, a Pirelli motorsportokért felelős igazgatója. Majd így folytatta – „Az idei évre úgy tűnik sikerült csökkenteni a szétszóródó gumidarabkák mennyiségét a pályán. A közepes és lágy keverékek jól illenek a várható versenykörülményekhez Ausztráliában, Bahreinben és Kínában is. A gumik teljesítménye alapján kettő, esetleg három kiállással számolhatunk egy autónál. A melegebb és ezért erősebb degradációt eredményező körülményeket figyelembe véve, Malajziára úgy döntöttünk, hogy alkalmasabb a közepes és kemény keverék.”

A 2014-es világbajnokság első négy versenyén használt gumikeverékek tehát a következők:

Ausztrália: közepes lágy
Malajzia: kemény közepes
Kína: közepes lágy
Bahrein: közepes lágy

 

 Sophie