Alonso: A köridők tekintetében közelebb kerültünk az élen állókhoz

alonso

 

A Belga Nagydíj pénteki első szabadedzését megnyerte a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso nedves aszfalton, ennek ellenére most úgy tűnik, túl kockázatosnak tartja, ha esne az eső a vasárnapi futam során is. Alonso a második szabadedzésen a hetedik legjobb időt autózta, de elmondása szerint közelebb kerültek Vettelékhez. A német pilótához hasonlóan Alonso is defektet kapott. Mindkettőjüknek a jobb hátsó kereke durrant el a tizennégyes kanyarban. Ennek ellenére a spanyol nem tart attól, hogy megismétlődik a Silverstone-ban látott gumiprobléma.

 

„Jó napunk volt, még akkor is, ha reggel időt veszítettünk az eső miatt, és így délután kétszer annyi munkával kellett szembenéznünk. Mielőtt levonnánk bármilyen következtetést az autóink teljesítményéről, először meg kell várnunk míg kielemezzük az adatokat. Felipe és én más-más aerodinamikai beállításokat próbáltunk ki, kisebb és nagyobb leszorítóerővel, ami a verseny meghatározó része lesz az időjárás mellett. A köridők tekintetében közelebb kerültünk az élen állókhoz. Nem vagyok biztos abban, milyen időjárásnak örülnék jobban. Igaz ugyan, hogy esőben az erőviszonyok megváltozhatnak, de nedves körülmények között ugyanannyi az esélye annak, hogy nyersz, mint annak, hogy veszítesz. Fontosnak tartom, hogy megértsük a gumik viselkedését száraz körülmények között és rá kell jönnünk mi történt a Caterhammel, Vettellel és velem is a levezető körömben. Nem hiszem, hogy ugyanaz lenne a probléma, mint Silverstone-ban, talán csak a véletlenek összejátszásának a következménye, de ez nem számít; alaposan utána kell járni, mi is történt pontosan.”

Sophie