Alonso – Ha Vettel hibázik, valakinek ott kell lenni mögötte

alonso

Fernando Alonso egy hihetetlen rajt után végül a második helyen végzett a Szingapúri Nagydíjon. Hátránya így már 60 pont, a bajnokságot vezető Sebastian Vettellel szemben. A futam után Alonso elárulta, nem lesz egyszerű befogni a német bajnokot, és nagyon sok szerencse is kell hozzá. Ám a spanyol klasszis szerint nem fogják feladni a küzdelmet, mert ha egyszer a balszerencse utoléri a Red Bullt, akkor valakinek ott kell lennie, hogy kihasználja a kínálkozó lehetőséget.

A biztonsági autós fázis alatt a Ferrari meghozott egy nagyon kockázatos döntést, és kihozták Alonsót a boxba a 25. körben, aki már nem is állt ki többször. A spanyol pilóta abroncsai a vége felé már rossz állapotban voltak, de kitartottak a végéig. Viszont ahogy Alonso elmondta, nem volt veszítenivalójuk, így logikus lépés volt. Ugyanezt tette Kimi Räikkönen és a két McLaren is. A futam után így nyilatkozott a spanyol pilóta:

„A mai második hely olyan, mint egy győzelem a nehéz hétvége után, egy pályán, ahol nagyon trükkös előzni. A kulcspontok a versenyen a rajt és a stratégia volt, mindkét esetben bebizonyosodott, hogy helyes döntéseket hoztunk, még ha ezek agresszív választások voltak is. A rajtnál sikerült megelőznöm négy autót, ebben sokat segített, hogy többször néztem meg a korábbi versenyek rajtjait, de aztán nem tudtam elmenni Rosberg mellett. A döntés, hogy kijövünk kereket cserélni, amikor bejött a biztonsági autó a pályára végül kifizetődött, még akkor is, ha nem volt egyszerű a gumikkal elmenni a végéig. Szerencsére elég előnyünk volt Räikkönennel és Webberrel szemben, és kezelni tudtuk a kialakult helyzetet az utolsó körökben; ha egy csoportban lettem volna, olyan lett volna, mint egy horrorfilm vége! A különbség a bajnokságban ismét nőtt, ezért azon kívül, hogy gratulálunk nekik, mert megérdemelten győztek, realistának kell lennünk; ahhoz hogy megnyerjük az idei bajnokságot, nagyon sok szerencsére lesz szükségünk. Azonban nem fogjuk feladni, ebben biztos vagyok, mert ha mégis elérkezik a szerencse, akkor ott kell lennünk, hogy megragadhassuk.”

Sophie