Ausztria visszatér a versenynaptárba

rb ring

A 2014-es szezonban ismételten ellátogatnak a csapatok Ausztriába, ugyanis az egykor Österreichring, majd A1-Ring névre hallgató pálya, amely ma a Red Bull Ring nevet viseli ismét visszakerült a versenynaptárba.

„Dietrich Mateschitz és Bernie Ecclestone egyezségre jutott a Forma 1 Styriába történő visszatérését illetően.” – áll a kiadott nyilatkozatban.

Az osztrák aszfaltcsík 1970 és 1987 között adott otthont a Száguldó Cirkusznak, ám miután problémák adódtak a pályával, így egy ideig nem rendeztek versenyt rajta. 1997 és 2003 között A1-Ring néven ismételten része lett a versenynaptárnak, jövőre pedig ismét felbőgnek a motorok, az előzetes tervek szerint július 6-án.

Püski Annamária