Belga Nagydíj előtti interjú Kimi Räikkönennel

kimi

 

A 2013-as világbajnokság tizenegyedik futamára kerül sor ezen a hétvégén Belgiumban. Az Ardennek hegyláncai között elterülő pálya, Spa-Francorchamps mindenki nagy kedvence, de a finn világbajnoknak, Kimi Räikkönennek vannak talán a legszebb emlékei erről a legendás pályáról. Eddig négyszer tudott itt győzni, a jelenlegi mezőnyből ilyen sokszor senkinek sem sikerült Spa-ban diadalmaskodnia. Csak Ayrton Senna (ötször) és Michael Schumacher (hatszor) nyert nála többször. A Lotus tavalyi formájában még nem volt esélyes arra, hogy ezen a pályán a leggyorsabb legyen. Az idei E21-es konstrukció a tavalyinál jobb, ezért Kimi reméli, hogy ötödször is felállhat majd a dobogó legfelső fokára. A Jégember elmondása szerint ehhez az időmérőedzésen kell jobban teljesítenie.

 

Második voltál Budapesten a nyári szünet előtt; mennyire lenne jó egyet előrelépni Spa-ban?

Kimi Räikkönen: Általában jó eredményt értem el a Belga Nagydíjakon, de ami ezelőtt történt most nem segít. Természetesen ártani sem árt és remek lenne ötödször is nyerni Spa-ban. Az extra pontok mindig jól jönnek, és ha nyersz, akkor senki sem szerez több pontot nálad.

 

Milyen emlékeid vannak erről a pályáról?

Kimi Räikkönen: Csak jó emlékeim vannak Spa-ból és nagyszerű érzés itt versenyezni. Sehol máshol nem tapasztalsz olyat, mint itt. Remek érzés egy ilyen tradicionális pályán modern versenyautóval száguldozni.

 

Milyen kihívások elé állít a pálya és az E21 mely erősségei illenek hozzá?

Kimi Räikkönen: Spa nagy sebességű kanyarok nyújtotta kihívásokat tartogat, és jó beállításokra van szükséged. Ahogyan azt már sokszor láthattuk idén, a jó rajthelyezés rendkívül fontos. Ez lesz a helyzet Spa-ban is, még akkor is, ha talán kicsivel könnyebb itt előzni, mint más pályákon. Elengedhetetlen, hogy aerodinamikailag jó legyen az autó, hogy kezelni tudja a gyors kanyarokat. Hosszú a pálya ezért a jó idő eléréséhez fontos a legjobb ritmus fenntartása. Nagyon sok múlik az időmérő eredményén, ezért meg kell találnunk a megfelelő beállítást pénteken és szombaton, hogy az időmérőedzésre szilárd teljesítményünk legyen. Nem tudom mennyire illik a pálya karakterisztikája az autónkhoz. Tavaly nem voltunk túl erősek itt. Szerintem tisztában vagyunk mi volt ennek az oka, és biztos vagyok abban, hogy az idei autó jobb. De ez vajon elég a győzelemhez? Majd vasárnap meglátjuk.

 

Miért szerepeltél olyan jól ezen a pályán?

Kimi Räikkönen: Néha úgy tűnik, egyes pályákon minden simán megy, míg más pályákon egyáltalán nincs szerencsém. Természetesen mindent megteszünk, hogy megnyerjük ezt a versenyt. Már álltam egynéhányszor a dobogó legfelső fokán Spa-ban és megint ott akarok lenni.

 

Ezért ez a kedvenc pályád?

Kimi Räikkönen: Fogadok, hogy mindegyik versenyző szereti Spa-t. Számomra ez a legnagyszerűbb versenypálya a világon. Ez a kedvenc helyszínem. Szeretem ezt a helyet, már azóta, hogy először idejöttem versenyezni 2000-ben, még Forma- Renault-s koromban.

 

Milyen érzéseid vannak a jelenlegi bajnoki helyezéseddel kapcsolatban?

Kimi Räikkönen: Visszakerültem a második helyre; ez jó kezdése volt a nyári szünetnek. Seb előtt végeztem Magyarországon így nyilvánvalóan több pontot szerezem, mint ő. De ahhoz hogy legyőzzük Vettelt nyernünk kell. Ha mindig csak a második helyen végzünk, mint idén már számtalanszor, akkor ez nem biztos, hogy elég lesz a bajnokság megnyeréséhez, de sosem tudhatod mi fog történni.

 

Mely területeken lehetne még fejlődni?

Kimi Räikkönen: Nos, egyértelműen a saját helyzetemet nehezítem meg a szombati időmérők alkalmával, ennek iszom a levét, de a versenyre mindig jó autónk van. Most kicsit másfajta abroncsaink vannak, ezért meg kell értenünk, pontosan hogyan is használjuk őket. Budapesten előreléptünk, ezért Spa-ban még könnyebben mehetnek a dolgok, de ez mindenki számára ugyanolyan. Ahhoz, hogy nyerjünk jobb lenne az élről indulni.

Sophie