Bottas jövőre is maradna a Williamsnél

bottas

Valtteri Bottas jövőre is szeretne a Williams csapatnál versenyezni, ugyanis amellett, hogy jól érzi magát a csapatnál, reméli, hogy jövőre egy ütőképesebb autóval állhatnak rajthoz. A Kanadában nyújtott teljesítménye is megerősítheti a csapatot abban, hogy jó döntés lenne a fiatal finn megtartása. Claire Williams is ebbéli reményét fejezte ki az egyik interjú során, ugyanis a Williams csapat utoljára a 2008-2009-es években vágott neki azonos pilótapárossal a szezonnak.

„Ez nagyon jól hangzik.” – reagált Bottas Claire Williams kijelentésére – „Reméljük ez így is marad.”

Bottas ugyanakkor arról is beszélt, hogy jelenleg még nem folytat tárgyalásokat a jövőjéről, hiszen még csak 7 versenyen vagyunk túl.

„Még nincs értelme túl sokat gondolkodni ezen. A legjobb, amit tehetek, hogy a versenyekre koncentrálok, és a legjobbat nyújtom. Így a dolgok remélhetőleg olyan irányban folytatódnak, amilyenbe szeretném. Úgy gondolom, hogy Kanadában jól szerepeltem, és megmutattam, hogy mire vagyok képes. Remélhetőleg ezzel is bizonyítottam, hogy megérdemlem az ülést.” – nyilatkozta Valtteri.

A finn az időmérőn a 3. helyre kvalifikálta magát, messze lekörözve ezzel tapasztaltabb csapattársát, Maldonadót. Reméljük, a jó szereplése folytatódni fog, és jövőre is a rajtrácson láthatjuk őt.

 Püski Annamária