Daniil Kvyat első forma-1-es Olasz Nagydíjára készül

daniil

A mindössze 20 esztendős Daniil Kvyat újoncnak számít a forma-1-ben, de az együléses kategóriában is, hiszen első versenye 2010-ben volt a Formula BMW bajnokságban. Az orosz pilóta azóta az európai F3 és GP3-as kategória bajnoka lett, valamint 2013-ban már tesztelt a Torro Rossónak és kétszer a pénteki első szabadedzésen is részt vehetett. 2014-re pedig állandó helyet kapott. Eddig nincs ok panaszra, az orosz pilóta jól, és magabiztosan versenyez, a csapattársától csak három ponttal van lemaradva az összetettben. Most az Olasz Nagydíj előtt Kvyat beszélt egy kicsit olasz múltjáról is.

„Igazán szeretem az olasz pályát és egy fontos helyszín a számomra, mert fontos győzelmeket és dobogós helyezéseket értem el Monzában. A tavalyi év különösen jó volt számomra, hiszen az a GP3 első futamát megnyertem a másik futamon pedig a második helyen végeztem, pedig erre a futamra fordított rajtsorrend érvényes (vagyis az első futamot megnyerő pilóta indul az utolsó helyről a második futamon). Nagy kihívást jelent a pálya, főleg a kezdő versenyzőknek, mert nagyon gyors, és sokat kivesz a pilótából. Élveztem a vezetést alacsonyabb kategóriákban, és remélem ez lesz a helyzet a forma-1-ben is. Életem nagy részét Olaszországban töltöttem, úgyhogy jó érzés lesz ismerős környezetben versenyezni. Természetesen ez a Torro Rosso hazai versenye, ami még különlegesebbé, az év legfontosabb versenyévé teszi Monzát számunkra.”

Sophie