Felipe Massa – Nagyon csalódott vagyok

massa

Felipe Massa a Német Nagydíj időmérő edzésén megverte csapattársát Fernando Alonsót, és nagyon bizakodva várta a vasárnapi futamot. De végül csak négy kört tudott megtenni. A célegyenes utáni jobbos kanyarban blokkoltak a kerekei és megpördült. Ez nem feltétlenül jelentette volna a versenye végét, de az autó lefulladt, így nem tudta folytatni a versenyt. Érthető volt a brazil pilóta verseny utáni rossz hangulata. A sorozatos autótörések és ilyen hibák könnyen az ülésébe kerülhetnek, ahogyan arról a külföldi újságírók már el is kezdtek beszélni.

 

„Nagyon csalódott vagyok, főleg mert a hétvége többi része jól ment. A negyedik körben az egyenes végén, amikor fékezni akartam a hátsó kerekek blokkoltak és nem tudtam megakadályozni az autó megpördülését. Amikor az autó megállt, ötödik sebességben maradt, és nem tudtam meggátolni az autó lefulladását. Nagyon különös, hogy így beragadt, főleg mert eddig a csapat nem észlelt semmi különlegeset. A közepes abroncsok nem voltak olyan gyorsak, mint azt a pénteki edzés után vártuk volna, talán a magasabb hőmérséklet játszott szerepet a változásban. Most a következő versenyre akarok koncentrálni, ahol a lehető legjobb akarok lenni, és meg szeretném fordítani a szerencsémet.”

Sophie