Fernando Alonso a legtöbb pontot szerző pilóta a Forma-1 történelmében

alonso

Alonso a múlt vasárnapi Japán Nagydíjon tizenkét pontot kapott, mert az ötödik helyen intették le a versenyen. Ezzel összesen 1571 világbajnoki ponttal rendelkezik, ami öttel több, mint az eddigi rekord, amely természetesen Michael Schumacher nevéhez fűződik.

„Nagyon büszke vagyok, hogy én lettem a legtöbb pontot szerző pilóta a sportág történetében, még akkor is, ha a pontrendszer megváltozása miatt pár éve már több pontot szerezhetünk, mint előtte – utalt Alonso a 2010-ben megváltozott pontszámítási szabályokra. – Most szeretném megünnepelni ezt a sikert és a következő futamra, Indiára akarok koncentrálni.”

Stefano Domenicali a Ferrari csapatfőnöke is méltatta a spanyol világbajnok eredményét, melyet „rendkívüli tehetségével” tudott elérni, és elmondása szerint „roppant büszkék” kétszeres világbajnokukra.

Sebastian Vettel suzukai győzelmével, jelenleg 1351 világbajnoki pont tulajdonosa. Vajon utoléri-e egyszer Alonsót, és ha igen mikor? Talán már jövőre?  Ha a Ferrari erőre kap, akkor az is előfordulhat, hogy sosem fogja beérni a spanyolt, de már így is mindketten bekerültek a Forma-1 történelemkönyvébe, ezért aggodalomra semmi ok; nem fogjuk őket egykönnyen elfelejteni.  :)

Sophie

One thought on “Fernando Alonso a legtöbb pontot szerző pilóta a Forma-1 történelmében

Comments are closed.