Ferrari motorral folytatja tovább a Sauber

sauber

Az utóbbi időben a Sauber nehéz anyagi helyzetétől volt tele a sajtó, úgy tűnik a svájci istálló dolgai rendeződni látszanak. Miután leszerződtették az orosz Sergey Sirotkint, a csapat most újabb kontraktust írt alá, méghozzá a Ferrarival. Ennek értelmében a Sauber 2014-ben, az új szabályok idején is az olaszok motorját használja majd.

„Boldogok vagyunk, hogy meghosszabbíthattuk a technikai együttműködésünket a Ferrarival, s a motorszabályok új karszakába a Sauber istálló velük együtt léphet.” – nyilatkozta Monisha Kaltenborn – „A Ferrari már hosszú ideje a csapat partnere, először 1997 és 2005 között, majd 2010-től folyamatosan. Rendkívül büszkék vagyunk, hogy folytathatjuk az együttműködést egy ilyen nagy múltú és megbecsült márkával, nagyon várjuk, hogy egy ilyen erős és megbízható partnerrel, mint a Ferrari kezdjük el a 2014-es évet.”

Az olasz istálló a motoron kívül a sebességváltóval és az új energia visszanyerő rendszerrel (ERS) is ellátja a Saubert.

 

Püski Annamária

One thought on “Ferrari motorral folytatja tovább a Sauber

Comments are closed.