Fittipaldi: Alonso a Forma-1 mestere, a Ferrarinál kell maradnia

fitti

Hallhattunk már érveket pro és kontra azzal kapcsolatban, hogy Fernando Alonsónak mit is kellene csinálni a következő szezonban. Tény, hogy a Ferrari tehetetlenségére sokadik szezonja megy el, a karrierje legjobb évei, így meglehetősen nehéz döntés előtt áll.

Az eddigi önjelölt “tanácsadók” között voltak elég hiteltelen emberek, akik néhány cikk erejéig szerettek volna a nemzetközi szaksajtó vérkeringésébe kerülni, de elvétve azért megszólalnak olyan személyek is, akiknek tanácsát érdemes fontolóra venni. Emerson Fittipaldi kétszeres bajnok, aki Lotusszal és McLarennel is címet nyert, így őt mindenkép  a második kategóriába sorolom. A brazil legenda Alonso helyében maradna:

“Mindenekelőtt azt kell mondanom, Alonso egy igazi mester – kezdte nyilatkozatát Fittipaldi. A jelenlegi Forma–1 mestere, akinek tovább bajnoki címeket kéne nyernie. Bárhová mehetne, ahol egy kicsit is jobbnak érzi az esélyeit, de úgy gondolom, a Ferrari rendelkezik a szükséges potenciállal, és forrásokkal, hogy jövőre végre megadják neki azt az autót, melyet megérdemel.”

Ha engem kérdeznek, szerintem egyértelmű, mit kell tennie – a Ferrarinál kell maradni.