Hamilton megállíthatatlan Bahreinben

Lewis Hamilton folytatta a Mercedes dominanciáját, a Bahreini Nagydíj utolsó szabadedzésén a legjobb időt érte el.

A brit pilóta, aki mindkét pénteki szabadedzésen a leggyorsabb volt csapattársa, Nico Rosberg előtt 0.115 másodperccel végzett.

A Mercedes párosa mögött Sergio Perez végzett, aki fél másodperccel maradt el Hamilton legjobb idejétől, de a Force India sebessége arra enged következtetni, erős időmérő edzést teljesítenek majd.

Valtteri Bottas a negyedik lett a Williamsszel, megelőzve csapattársát, Felipe Massát.

Ahogyan pénteken, úgy a szombati szabadedzésen is a Williams úgy döntött, spórol és az edzés nagy részén nem gurult pályára. De amikor a közepes keveréket feltették a második leggyorsabb csapat volt a Mercedes mögött az első fél óra után.

Sebastian Vettel az utolsó húsz percben nem gurult pályára, miután autójával megpördült. A világbajnok láthatóan elveszítette uralmát autója felett a kettes kanyar kijáratánál és a kavicságyba csúszott. Az edzés során csak nyolc kört teljesített és a 21. helyen zárt.

Jenson Button a hatodik lett a McLarennel, megelőzve Fernando Alonso Ferrariját és a Force India másik pilótáját, Nico Hülkenberget.

Hamilton 1:37.340-es idővel került a közeőpes keverékkel az élre az edzés felénél. Néhány perccel később csapattársa kevesebb, mint egy tizedmásodperccel előzte meg. Ekkor egy másodperccel voltak gyorsabbak a Mercedes pilótái, mint Jenson Button McLarenje.

Számos pilóta elvétette a hátsó egyenes féktávját és szélesen vette a 11-es kanyart, köszönhetően az erős hátszélnek.

A Caterham pilótája, Marcus Ericcson ismét problémával küzdött, arra panaszkodott, hogy Renault erőforrása nem adott le teljes erőt a gyakorlás elején.

A Bahreini Nagydíj időmérő edzése helyi idő szerint 18 órakor veszi kezdetét.

f1hungary.fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif

One thought on “Hamilton megállíthatatlan Bahreinben

Comments are closed.