Jenson Button nem bízik a tavalyi győzelem megismétlődésében

jenson

A McLaren csapat világbajnoka Jenson Button is izgatottan várja, hogy négy hét után úja autóba ülhessen egy olyan legendás pályán, mint a belga Spa-Francorchamps. A brit bajnoknak olyan emlékei vannak élete első belga időmérőedzéséről, amelyet kevesen mondhatnak el magukról, és persze a tavalyi győzelme is irigylésre méltó.

 

„Spa mindig is a kedvenc pályáim közé tartozott a Forma-1-ben. Még emlékszem az első nagydíjamra 2000-ben, amikor Michael Schumacher Ferrarija előtt végeztem az időmérőedzésen – igazán különleges érzés volt.

 

Aztán ott van a tavalyi győzelmem: Egészen tökéletesen ment a hétvégém – az autó fantasztikus volt, a pole-ból indultam és gyakorlatilag az egész verseny alatt az élen haladtam. Az egyik legkielégítőbb győzelem volt a karrierem során, mert erősnek és magabiztosnak éreztem magam az egész hétvége folyamán.”

 

A brit bajnok szerint egy tökéletes kör titka az egyensúly és az összhang pilóta és autója között. Button ugyanakkor tisztában van vele, hogy idén nem fogja tudni megismételni a tavalyi győzelmét, de mindent elkövet annak érdekében, hogy minél előrébb végezzen.

 

„Spa-ban nagyszerű érzés, ha tökéletesen sikerül egy kör, mert olyan autóra van szükség, amelyik teljesen összhangban van a pilótával, hiszen egy kör sokáig tart, és van pár nagy kanyar, ahol tökéletes egyensúlyra kell törekedni. A beállításnak is jónak kell lennie – két percen keresztül olyan gyorsan menni, ahogyan csak bírsz hihetetlen érzés.

 

Ezúttal nem egy nyerő csomaggal megyünk Spa-ba, de ettől még minden egyes körben a lehető legtöbbet ki fogom hozni az autóból, hiszen még így is fantasztikus érzés a versenyzés.”

 

 Sophie