Kimi Räikkönen a győzelemért harcolna Monzában

kimi

 

A 2007-es világbajnoknak nem a legutóbbi volt élete legjobb versenye. 27 teljesített futam után a Belga Nagydíjon fékprobléma miatt kiállni kényszerült a versenyből. A Lotus kivizsgálta az esetet és kiderült, hogy egy fólia akadt bele a féktárcsába, ami túlmelegedést idézett elő. A finn pilóta már nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, a következő megmérettetésre készül, amely Olaszországban lesz, Monzában. Ezen a pályán Räikkönennek még nem sikerült nyernie, bár többször is közel állt hozzá. 2006-ban az első helyről indult, de végül a futamot Michael Schumacher nyerte. Emlékezetes futam volt, hiszen ekkor jelentette be a hétszeres világbajnok, hogy utódja a Ferrarinál éppen a második helyezett Kimi lesz. Ezen kívül még kétszer állhatott fel Monzában a dobogó legalsó fokára a Jégember: 2007-ben és 2009-ben, mindkétszer Ferrarival. Tavaly, már a Lotus színeiben a hetedik lett az időmérőedzésen és az ötödik helyen intették le a kockás zászlóval a vasárnapi versenyen. A szerény sikerei ellenére Räikkönen szereti ezt a pályát, mivel ez is igazi versenypálya, a régi fajtából, melynek egyedi vonalvezetése van.

 

Többször nyertél Spa-ban, mint bármelyik másik pályán, de Monzában soha; itt az ideje helyretenni a dolgokat?

Kimi Räikkönen: Igaz, hogy sosem nyertem még Olaszországban. Valamely okokból kifolyólag még nem jött össze, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok vezetni ezen a pályán. Csak azért, mert a múltban még nem nyertem, nem biztos, hogy nem is fogok nyerni, vagy jó eredményt elérni itt a jövőben. Való igaz, hogy korábban néhányszor nagyon versenyképes voltam a hétvégék során – egyszer vagy kétszer közel voltam a győzelemhez –, de valami mindig közbeszólt. Remélhetőleg ez alkalommal esélyünk lesz a győzelemért harcolni.

 

Mi a véleményed a monzai aszfaltcsíkról?

Kimi Räikkönen: Történelmi helyszín, egyedi tervezés, ahol nagyon nagy sebességet érünk el. Mindenki számára kihívás ilyen gyorsan menni és közben jól is érezni magát az autóban. Ez a tifosik otthona és nagyon sok finn szurkoló is lesz. A hangulat egyik nagydíjon sincs ilyen jó. Nagyszerű úgy vezetni itt, hogy minden rendben van az autóval és látod, milyen gyorsan tudsz menni. Ez az a hely, ahol igazán-igazán gyorsak vagyunk.

 

Milyen kihívásokat tartogat a pálya?

Kimi Räikkönen: Monza mindig különleges kihívásokat tartogat. Teljesen más, mint a mai modern pályák, mivel a vonalvezetése miatt eltérő beállításokat igényel. Ahhoz, hogy Monzában gyors legyél, aerodinamikailag jó autó kell, valamint fontos, hogy a kerékvetőkön is stabil legyen, és erős motorra van szükség, mivel a kör nagy részében padlógázt használunk. Úgy gondolom, ezeken a területeken elég jók vagyunk, de nem tudjuk mennyire vagyunk jók, amíg ki nem megyünk a pályára.

 

Mit gondolsz mennyire illik a pálya az E21-hez?

Kimi Räikkönen: Egyedülálló a pálya a nagy sebesség miatt, és itt futunk a legalacsonyabb leszorítóerővel egész évben. A kis leszorítóerő nem mindig volt a legelőnyösebb az autónk számára, de a gyárban keményen dolgoztak, hogy nagyobb sebessége és stabilitása legyen az autónak a változtatások révén. Várjuk ki; majd péntek reggel meglátjuk mire elég ez, és többet fogunk tudni arról, mit érhetünk el a hétvége során.

 

Milyen érzésekkel hagytad el Spa-t az után, hogy kiestél?

Kimi Räikkönen: Nyilvánvalóan nem ez volt az első alkalom, hogy nem értem célba és nagy valószínűség szerint nem is az utolsó. Mondhatjuk, hogy azért vagyok itt, hogy versenyezzek, és mindig be akarom fejezni a versenyt, ezért ami Spa-ban történt az nem az, amit vártunk és nem ideális a bajnokság szempontjából sem.

 

Mit éreztél az autóban?

Kimi Räikkönen: Már az elején is voltak fékproblémák, de kezelni tudtuk őket, és azt hittük rendben lesz. Tudtuk, hogy melegek a fékek és láttuk a füstöt, de tudtam rendesen fékezni egészen addig, amíg az alkatrész el nem romlott és akkor már nem tudtam folytatni a versenyt.

 

Csalódott voltál, hogy megszakadt a sorozat, amelyben 27 futamon keresztül nem estél ki?

Kimi Räikkönen: Tudtuk, hogy el fog jönni ez a nap. Nagyon hosszú ideig a legjobbak voltunk a megbízhatóság tekintetében ezért természetes, hogy el kellett jönnie a napnak, amikor a szerencse ellenünk dolgozik.

Sophie