Marussia Ferrari – 2014-től

marussia

Az orosz Marussia csapata ma reggel hivatalosan is megerősítette, hogy a 2014-es évadban a Ferrari V6-os turbó erőforrásait építi autóiba. Ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy 2014-ben, az olasz motorgyártó mellett a Renault és a Mercedes szállít motorokat a tizenegy csapatnak. A Cosworth újra kiszáll a cirkuszból.

Az angol-orosz csapat hosszú távú megállapodást kötött a Ferrarival, miszerint nem csak a motor, hanem a váltót és egyéb alkatrészeket is a tűzpiros alakulttól kapják. A jövőben még nagyobb hangsúly helyeződik az energia visszanyerő rendszerek hatékonyágára (KERS-re). Ezért is örül annyira a Marussia csapat, hogy sikerült a Forma-1 történetének legsikeresebb motorgyártójával megállapodnia.

“Hihetetlen jelentőséggel bír ez csapatunk számára. Bízom a minél nagyobb fejlődésben. Nem csak arról van szó, hogy a Forma-1 legsikeresebb motorgyártójával kötöttünk megállapodást, hanem mutatja a sport iránti elkötelezettségünket is. Amellett, hogy a motort megkapjuk, a sebességváltót is az olaszoktól szerezzük be.” – mondta Andy Webb a csapat CEO-ja.

Mindebből a csapat jelenlegi pilótája, Jules Bianchi húzhatja a legnagyobb hasznot, hisz ő a Ferrari akadémia egyik versenyzője, és jó eséllyel pályázik a jövőben egy – a legendás csapatnál elfoglalt – ülésre.

Webb nem felejtett el köszönetet mondai a Cosworth vezetőinek sem.

“Annak ellenére, hogy 2014-től motort váltunk még nem felejtjük el a Cosworth nevet. Ők adták meg a lehetőséget, hogy 2010-ben el tudjunk indulni a Forma-1-ben az ő erőforrásaikkal, ezért hálás vagyok nekik. Hosszú éveket töltöttünk együtt és az idén szeretném befejezni és sikerrel zárni ezt a szép együttműködést.

A jövőben tehát a Marussia csapata Ferrarira, míg az már korábban eldőlt, hogy a Williams Mercedesre, a Toro Rosso pedig Renault erőforrásra vált. Ja, és ne feledjük: 2015-ben visszatér a Honda, és újra a legendás Mclaren-Honda néven indul a wokingi csapat. Már csak Nicolas Prost és Bruno Senna kellene pilótapárosnak és azt hiszem sokakban feltörnének a legendás időszak érzelmei.

Kis Norbert