McLaren – Sok pozitívuma van a hétvégének

mclaren

 

A McLaren-Mercedes idei teljesítményét alapul vége a Német Nagydíj eredménye egészen jó. Jenson Button a hatodik helyen ért célba, és tekintve, hogy a csapat bejelentette nem fejlesztik már az idei autót, ez jó eredménynek számít. Button elégedett volt a futamával, bár panaszkodott a forgalomra. A csapat másik pilótája Sergio Perez pedig a nyolcadik helyen végzett, mert az utolsó körökben nem tudta maga mögött tartani Mark Webbert.

 

Jenson Button:

 

„Sok pozitívuma van ennek a hétvégének: jó dolog közelebb lenni az élen állókhoz, mint például a Mercedes; a köridőnk sem volt rossz – összevetve az első négy autóéval, és a mai pontokra égető szükségünk volt. Sajnos az előttem harcoló két Caterham lehet, hogy az ötödik helyembe került. Amikor pozíciókért harcol, arra számítasz, hogy a lekörözöttek lehúzódnak, még akkor is, ha ők is csatáznak egymással. Sajnálatos a dolog, mert a plusz pontok nagyon fontosak lehetnek a szezon végén. A biztonsági autó sem volt segítségünkre a stratégiában – de így is sokkal erősebbek voltunk ezen a hétvégén, mint az elmúlt pár versenyen. Elégedettnek kell lennünk – a csapat mindent jól csinált a hétvégén, és kihoztuk a maximumot az autóból. Összességében ez egy jó nap a csapatnak – már csak még egy kis tempót kell találnunk az autóban.”

 

Sergio Perez:

 

„Az autó sokkal jobban teljesített, mint szombaton. Jobb volt a tempónk és a gumikopás is kisebb volt, mint gondoltuk: nagyon hosszú utolsó etapot tudtunk teljesíteni, és azt hiszem ennél többet ma nem tehettünk volna. Boldognak kell lennünk. A biztonsági autó után, mintha új versenyt kezdtünk volna. Csak arra fókuszáltam, hogy megóvjam a gumikat – az autó és az abroncsok is jók voltak, de az utolsó kanyarban veszítettem. Mindig nehéz Markot magad mögött tartani. De ez akkor is előrelépés Silverstone-hoz képest – nagyon ígéretes hétvége volt és remélem, hogy Magyarországon még egy lépést tehetünk előre.”

 

Martin Whitmarsh a McLaren csapatfőnöke:

 

„Mindkét pilóta fantasztikus munkát végzett ma délután – a határon autóztak, agresszíven vezettek, amikor szükséges volt, és a maximumot hozták ki a mai napból. De azt nagyon sajnálom, hogy mindketten az utolsó körben vesztettek egy-egy helyezést. Ez kicsit bosszantó volt; a végén nagyon nagy volt a forgalom, így Jenson pár másodpercet veszített a verseny kritikus részén. Ez lehetőséget nyújtott Lewisnak, hogy gyorsabban felérjen rá, és elvegye azt az eredményt, amit reméltük, hogy meg tudunk tartani. Az egész csapat rendkívül jó munkát végzett: a stratégiánkat tökéletesen végre tudtuk hajtani, a kerékcseréink hibátlanok voltak, a mérnökök maximalizálták az autó sebességét. Jól versenyeztünk, de még nem vagyunk ott, ahol szeretnénk, viszont ma már voltak jó jelek. Lehajtott fejjel fogunk dolgozni a következő három hetes szünetben, ami Magyarország előtt van, és az lesz a célunk, hogy megőrizzük azt a lendületet, amit most szereztünk.”

Sophie