Mercedes – nincsenek illúzióink

hamilton

Nico Rosberg – Olyan a pálya, mint Monaco

A Mercedes német pilótája Nico Rosberg idén már kétszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára; Monacóban és Nagy-Britanniában. De a technika ördöge is megtréfálta, szintén kétszer, ezért nem szerzett pontot az évadnyitó ausztrál versenyen elektronikai probléma miatt, majd Kínában a felfüggesztés meghibásodása miatt. Az idei Magyar Nagydíjon Rosberg szeretne jó eredményt elérni, hiszen tavaly nem itt futotta élete legjobb eredményét. Az időmérőedzésen a 13. helyen végzett és a vasárnapi versenyen végül a 10. helyen intették le. A Hungaroring szerinte a monacói pályához hasonlít; az időmérőedzés lesz a döntő, ezért akár az is lehet, hogy hasonló versenyt láthatunk, mint Monacóban, aminek Rosberg nyilván örülne.

 

„A Hungaroring olyan pálya, ahol mindig élvezetes vezetni, és elég nagy kihívást jelent a vonalvezetése. A sok kanyar miatt, kicsit olyan a pálya, mint Monaco csak nem utcai, hanem épített. Az időmérőedzés fontos lesz a hétvégén, ami jót jelent számunkra, de tudjuk, hogy vasárnap is jól kell szerepelnünk. Az előrejelzések szerint forróság várható, ez valószínűleg igénybe fogja venni a gumikat. Fizikailag is nehéz versenyre számítok, mert az egyenesek hiánya azt jelenti, hogy nincs idő a pihenésre. Remek lenne egy erős eredménnyel távozni Magyarországról.”

 

Lewis Hamilton – A pénteki szabadedzés nélkülözhetetlen lesz

 

A 2008-as világbajnok elárulta; nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy már háromszor diadalmaskodhatott a Hungaroringen, és bízik benne, hogy idén is jó eredményt érhet el hazánkban. Legutóbbi győzelme tavaly volt, ahol gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. Idén is sikerülhet nyernie? Az időmérőedzéseket alapul véve igen, de a Mercedes extrém gumifogyasztását elnézve már nem olyan biztos.

 

„Mindig is szerettem a Hungaroringet, és olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy eddig már háromszor sikerült nyernem itt. Imádom a pálya vonalvezetését, és Budapest egy igazán kitűnő város, aminek remek a hangulata egész hétvégén. Fontos lesz számunkra ez a három nap, és a pénteki szabadedzések nélkülözhetetlenek, mert itt lesz lehetőségünk először kipróbálni az új gumikat. Németország után voltam a gyárban egy kicsit és tudom, hogy mindenki keményen dolgozok, hogy teljesítményünk még jobb legyen és kijavítsuk a hibát, amit a legutóbbi versenyen tapasztaltunk. Nagyszerű lenne ezt az erőfeszítést egy jó eredménnyel meghálálni Budapesten és én biztosan mindent megteszek azért, hogy ez így is legyen.”

 

Nincsenek illúziók

 

A hétvégi 28. Magyar Nagydíj előtt a Mercedes AMG csapat vezérigazgatója Toto Wolff és a csapatfőnök Ross Brawn is arról beszélt, hogy bár papíron nekik áll a zászló – az eddigi kilencből, hat időmérőedzést ők nyertek idén –, azért nem lesz olyan egyszerű hétvégéje a csapatnak. A szombati napot behúzhatják, de a nagy hőség miatt a futamon ismét gondjaik lehetnek a gumikopással. A csapat az elmúlt két hétben keményen dolgozott, hogy javuljon az autó teljesítménye, de mivel kizárták őket a múlt héten megrendezett Fiatal Pilóták Tesztjéről, ezért a többi csapattal ellenben, ők nem tudják, hogyan viselkedik az autó a Pirelli P Zero elnevezésű új keverékein. Ennek ellenére bíznak benne, hogy pozitív eredménnyel indulhat a nyári szabadságuk.

 

Ross Brown:

 

„Az utolsó verseny a nyári szünet előtt, mindig egyfajta mérföldkőnek számít a csapatok szemében és egy lehetőség arra, hogy áttekintsük eddigi teljesítményünket, mielőtt az egész személyzet elmegy, hogy jól megérdemelt nyaralását eltöltse a nyári leállás alatt. A csapatunk jelenleg a második helyen áll a konstruktőri bajnokságban két megnyert versennyel. De azért ennek a szezonnak is megvannak a maga kihívásai és volt néhány nehéz versenyünk. Ez mindig így van, minden évnek megvannak a maga hullámhegyei és hullámvölgyei. Ezeken keresztül kell az embernek megtalálni a helyes fejlődés útját. Nico és Lewis is ellátogatott a központunkba a két hétben, ami eltelt a német verseny óta és mindenki keményen dolgozik, hogy kivizsgáljuk az okát az autónk gumiérzékenységének melegedő időben, amire kétségkívül számítanunk kell ezen a hétvégén, Budapesten. A Hungaroring egy nagyon lassú pálya, főleg kis és közepes sebességű kanyarokkal, ami izgalmas technikai kihívásokat jelent. Pénteken dolgozhatunk először az újfajta abroncsokkal, ezért jól be kell osztani az időt. Jól szeretnénk befejezni az idény első felét, de a kihívások, amik várnak ránk egyértelműek.”

 

Toto Wolff:

 

„Magyarország jelenti az év első felének a végét és eddig egész jól alakult számunkra az idény. Eddig két győzelmet és hat pole pozíciót zsebeltünk be. Ezek az eredmények mutatják, milyen keményen dolgoztunk az elmúlt évben és mindezt sikeresen tettük, együtt az egész csapat. De nincsenek illúzióink az évad második felére és a hétvégi magyar versenyre sem, mert rengeteg erőpróba vár még ránk, amelyeket le kell küzdenünk. Először is, extra házi feladatunk lesz pénteken; meg kell értenünk hogyan működnek az új abroncsok az autónkon. Aztán meg kell vizsgálnunk a magas hőmérséklet közepes és lágy keverékekre gyakorolt hatását, egy nagyon megerőltető pályán. A nürburgringi futam során túlmelegítettük a gumikat és szeretnénk minimalizálni a hasonló gondokat Magyarországon, ahol az aszfalthőmérséklet szinten magas lesz. A csapat a németországi verseny óta folyamatosan dolgozott, hogy fejlődjünk ezen a téren és rá fogunk jönni, hogy az új abroncsok milyen hatással lesznek teljesítményünkre. Nagyon motiváltak vagyunk, szeretnénk jó eredményt elérni, hogy jó szájízzel kezdhessük meg a nyári szünetet, de tudjuk, hogy addig még sok munkát kell elvégezni””

 Sophie