Nem volt elég a Torro Rosso versenysebessége a pontszerzéshez

ricci

 

A Torro Rosso csapat két pilótája a hétvégi Magyar Nagydíjon a 12. és 13. helyen végeztek, Jean-Eric Vergne és Daniel Ricciardo sorrendben. A csapat idén már többször harcolt a pontszerző helyekért, jelenleg a konstruktőrök versenyében 24 pontjuk van és a hetedik helyen állnak, ezért kissé csalódottak voltak a magyar futam után. Most következik egy négy hetes szünet, ez alatt ugyan két hétre le kell állítani a gyári munkáját minden csapatnak, de azért lesz lehetőségük az autó fejlesztésére.

 

Jean-Eric Vergne:

 

„Nehéz verseny volt azok után, amit tegnap láttunk; különösen Danielnél, hiszen az autónak jó volt a tempója, de a versenyen szenvedtünk és nem tudtunk harcolni szokásos ellenfeleinkkel. Minden tőlem telhetőt megtettem a rossz rajt után, de ez csak ennyit jelentett, hogy oda kerültem vissza, ahonnan indultam. Mit jelent legyőzni a csapattársamat? Semmit, főleg ha nem szerzünk pontot. Inkább végezzek mögötte, de legyek pontszerző. A nyári szünet hamarosan elkezdődik, de én továbbra is a versenyzésre koncentrálok; sokat fogok edzeni, hogy jó kondícióm legyen az év második felére. Még vár ránk egy hét, amikor a mérnökeinkkel fogunk együtt dolgozni, és sok munkánk lesz.”

 

Daniel Ricciardo:

 

„Már a rajttól kezdve egyértelmű volt, hogy nem vagyunk igazán gyorsak. Próbáltam addig tartani a pozíciómat, ameddig csak tudtam, de túl lassúak voltunk. Igyekeztem minél jobban vigyázni a gumikra, hogy megtartsam a megfelelő sebességet, ugyanakkor ne is kopjanak el túlságosan, de ez nem volt elég a pontszerzéshez. Az időmérőn többet ki tudtunk hozni az autóból, de ezt nehéz volt 70 körön keresztül megismételni. A Nürburgringen is szenvedtünk, ezért a hőséghez lehet köze a teljesítménycsökkenésnek. Nem tudtunk harcolni a riválisainkkal, a kellő sebesség hiánya miatt, főleg nagy üzemanyag mennyiség mellett. Ez pedig pontosan az ellentéte a tavaly tapasztaltaknak.”

 

Franz Tost, a Torro Rosso csapatfőnöke:

 

„Nehéz verseny volt számunkra, mert rávilágított a gyengeségükre, név szerint; a meleg időjárási körülményekre. Nagyjából 50 fokos aszfalthőmérsékletet eredményezett a forróság, amellyel ez az idei év eddigi legmelegebb nagydíja. A verseny első szakasza bonyolult volt mindkét versenyzőnk számára, de a vége felé kicsit növelni tudtuk a sebességet, így közelebb kerültünk a Sauberekhez és a Force Indiákhoz. Remélhetőleg, ha a következő versenyeken hűvösebb lesz, akkor újra a pontokért küzdhetünk. De lesznek még forró futamok, ezért ki kell vizsgálnunk, hogyan tudnánk javítani az autón ilyen körülmények mellett. A hétvégén ismét megmutattuk, hogy az autó gyors, mert egymás után ötödször indultunk az első tíz rajthelyek valamelyikéről, de természetesen ezekért nem jár pont. Még van egy hetünk dolgozni a kötelező nyári leállás előtt és ez idő alatt azon fogunk munkálkodni, hogy jobb formában térjünk vissza Spa-ba.”

 Sophie

One thought on “Nem volt elég a Torro Rosso versenysebessége a pontszerzéshez

Comments are closed.