Räikkönen: A bajnokság nehéz, motivációm változatlan

 

Kimi Räikkönen a szerdai napot Norvégiában töltötte. A finn pilóta a Scuderia Ferrari szponzora, a Santander által szervezett rendezvénynek volt a sztárvendége. Räikkönen néhány újságíróval gokartozott a Rudskogen pályán.

A finn pilóta természetesen mindkét versenyt megnyerte, annak ellenére, hogy a mezőny végéről indult.

A verseny előtt a Scuderia pilótája az újságírók néhány kérdésére válaszolt. A finn versenyző nagyon reálisan nyilatkozott, amikor a 2014-es bajnokságról kérdezték. “Azt hiszem mindenkinek nagyon nehéz a Mercedes pilótái ellen versenyezni, de soha nem lehet tudni. Szeretném, ha mi is ezt tehetnék, habár ez nehéz lesz, különösen nekem a világbajnokságban elfoglalt pozíciómból adódóan. De mindig tudtam harcolni és a csapattal együtt, amelynek tagjai keményen dolgoznak az F14 T fejlesztésén, remélem, jó eredményeket érünk el. Ahogyan mondtam, hihetetlen mennyiségű munkát végzünk és azt hiszem, problémáinkat sikerül megoldani, de ehhez időre van szükség. Ha sikerül megtenni ezt a szezon vége előtt, akkor az eredmények is jönni fognak, mert motivációm változatlan.”

Räikkönen hozzátette, nem érzi úgy, hogy a 2007-es világbajnoki éve óta megváltozott volna: “Sokkal tapasztaltabb vagyok, mint akkor, amikor megnyertem a bajnoki címet és természetesen néhány évvel idősebb, de ezt nem érzem és még mindig nagy elszántsággal versenyzem. Mi van a ralival? Természetesen szeretnék többet versenyezni ott, de most teljesen a Formula-1-re koncentrálok.”

f1hungary,fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif

One thought on “Räikkönen: A bajnokság nehéz, motivációm változatlan

Comments are closed.