Räikkönen és Alonso is elégedett a pénteki nappal

ferrari

A Ferrari pilótái nagyjából teljesítették a pénteki programjukat a mogyoródi pályán. Fernando Alonso mindkét edzésen a negyedik leggyorsabb volt, míg Kimi Räikkönen délelőtt a harmadik, délután a hatodik helyet szerezte meg. A finn pilótának gondjai adódtak a hátsó fékekkel így a második edzésen kevesebb kört tudott megtenni, mint a többiek. Ennek ellenére mindkét pilóta úgy érzi jó irányba haladnak és kellő adatot is gyűjtöttek, most már “csak” annyi van hátra, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat az időmérőedzésre és a versenyre is.

Fernando Alonso:

„Egyik versenyről a másikra általában nem szokott sok minden megváltozni, de itt – ellentétben azzal, ami általában péntekenként történni szokott – sokat kellett dolgozni a beállításokon. Próbáltuk minél jobban hozzáhangolni az autót a pályához, az abroncsokhoz és a magas hőmérséklethez. Vagyis az átlagosnál jóval több munkánk volt, de eredményes is volt, hiszen egyre jobbak lettünk. Azért sok dolgunk van még, nem vagyunk olyan versenyképesek, mint szeretnénk lenni, de azt hiszem, jó úton járunk. A tapadás kisebb, mint az elmúlt években, de ez mindenkit egyformán érint. Most meg kell próbálnunk a lehető legjobban beállítani az autót az időmérőedzésre és a versenyre is. A magas hőmérséklet, amelyet ma is láthattunk nagy kihívást jelent a gumiknak, de az időjárás előrejelzés hűvösebb időt ígér holnapra, vasárnap pedig eső is előfordulhat, ezért minden eshetőségre fel kell készülnünk.”

Kimi Räikkönen:

„Az első szabadedzés alatt jó munkát végeztünk, számos dolgot kipróbáltunk és elégedett voltam az autó vezethetőségével. Aztán a délután folyamán, a közepes abroncsokkal mentem még egy etapot, mert ezek viselkedése rosszabbnak tűnt a hőmérséklet emelkedése miatt. Ez negatívan befolyásolta az autó vezethetőségét, míg a lágy abroncsokon ilyen probléma nem jelentkezett. Az edzés második felében mindkét keveréken futottam versenyszimulációt. Sajnos, amikor feltettük a közepes gumikat gondok adódtak a hátsó fékekkel és hamarabb kellett befejeznem az edzést. A telemetria nem mutatott semmilyen hibát, ezért remélem, hogy a gyűjtött adatok jó irányba visznek minket.”

Sophie

banner1