Räikkönen: Minden ellenünk dolgozik

kimi
Kimi Räikkönen a gyenge kanadai teljesítménye után elmondta, úgy tűnik, jelenleg minden ellene dolgozik.

A montreali pályán kijöttek a Ferrari gyengéi, Räikkönen a tizedik helyen ért célba, miután a 10-es kanyarnál megpördült. A finn pilóta elmondta, autója számos problémával küzdött a verseny során és miután csak 18 pontot szerzett az első hét versenyen, abban bízik, hamarosan minden a helyére kerül.

“Néhány új, kisebb problémáink voltak a fékekkel a futam során” – közölte a Kanadai Nagydíjat követően. “Úgy tűnik, mindig történik valami és a megpördülésem sem segített, nem számítottam ilyen nagy erőhatásra. Le kell ellenőrizni, miért történt ez, néha nem minden egyértelmű még. Úgy tűnik, jelenleg minden ellenünk dolgozik, de vannak időszakok, amikor minden rendben, meg kell találnunk az utat arra, hogy mindig minden jó legyen és biztosítani, hogy így is maradjon. Azt hiszem, ez a verseny nehéz volt számunkra, de a vonalvezetés miatt tudtuk ezt korábban is, kicsit gyengébbek voltunk, mint vártuk, így remélhetőleg a következő pályákon kicsivel jobbak leszünk.”

Räikkönen láthatóan szenved az idei Pirelli abroncsokkal, de bízik benne, hogy a Ferrari jó eredményeket tud majd elérni.

“A verseny elején rendben volt minden, ezt követően a gumik elkoptak. Gumit cseréltünk és egy körig minden rendben volt, majd kissé trükkössé válik a helyzet, de nehéz megmondani, pontosan mikor következik be ez a helyzet, amikor más autókat követsz. A gumik egyik pillanatról a másikra elkopnak és akkor a következő kör már más történet. Így nehéz pontosan megmondani, mi történik. Természetesen vannak lehetőségek az autóban és a csomagban, ki kell találni, hogyan lehet minden körben kihozni belőle a maximumot.”

f1hungary.fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif