Red Bull – Meg kell vizsgálni mi történt

vettel

 

A Belga Nagydíj pénteki napján Sebastian Vettel érte el a legjobb időt. Az első edzésen még esett az eső, de ez délutánra felszáradt, így a második szabadedzés köridejei az első mérvadó információk a tekintetben, mire számíthatunk a hétvége további részében. Vettel az első edzésen még a hatodik időt autózta, csapattársa Mark Webber pedig csak a tizenkilencedik lett. Délutánra viszont feljavult az ausztrál is, és csak 59 ezred másodperccel maradt el Vettel idejétől. Így az első napot a Red Bull zárta az élen. Sebastian délutánját egy defekt nehezítette meg, de a Pirelli még nem tudja mi volt ennek az oka. Ezen kívül azonban a csapat problémamentes napot teljesített.

 

Sebastian Vettel:

 

„Nem tudjuk mi történt, amikor a második szabadedzésen defektet kaptam. Az autó hátsó része teljesen kezelhetetlenné vált – ki kell vizsgálni. A Pirelli már dolgozik azon, hogy kiderítsék mi is történt. Ettől eltekintve pozitív nap áll mögöttünk. A reggel trükkös volt; a néhány csepp eső miatt csúszóssá vált a pálya. Hidegebb van itt, mint Magyarországon volt, de Spa már csak ilyen, és ez is része ennek a pályának. Délután normálisak voltak a körülmények és mindketten elégedettek voltunk az autóval.”

 

Mark Webber:

 

„Sosem egyszerű az egész körre megfelelő beállítást megtalálni ezen a pályán, ezért kihasználtuk a mai napot, hogy különböző dolgokat kipróbáljunk. Majd éjszaka átnézzük őket. Jó napunk volt ma, de még kell egy kis tempót találni és el kell érni, hogy az autónak bizonyos körülmények között jobb legyen az egyensúlya. Összességében sok hasznos információt gyűjtöttünk és jó volt, hogy legalább délután nem esett.”

 Sophie