Rosbeg győzött, Hamilton és Bottas előtt

top3
 

Nico Rosberg Lewis Hamilton előtt megnyerte a 2003 után újra megrendezett Formula-1-es Osztrák Nagydíjat.

Mindkét pilótának sikerült a rossz időmérő edzés után feljavulniuk és a kerékcserék első köre után az élre álltak. Hamilton második kerékcseréje lassúra sikerült és két másodperces hátránnyal ért vissza Rosberg mögé és a páros a futam végéig hasonló távolságot tartott egymástól.

Valtteri Bottas as harmadik lett a Williamsszel – a finn pilóta pályafutása első Formula-1-es dobogós helyezését szerezte -, a negyedik helyen Felipe Massa végzett.

Massa megtartotta első helyét a rajt után, de az első pozíciót a kerékcserék első körében elveszítette, miután Rosberg korábban járt a szerelőinél. A brazil pilóta miután visszatért a pályára Hamilton megelőzte őt, majd Bottas is elé került a kerékcserék második körét követően.

Hamilton a rajtnál jól indult, a kilencedik helyről az első kör végére a negyedik helyig jutott.

Fernando Alonso csendes versenyt futott az ötödik helyen, míg Sergio Perez hosszú első etapját követően – amikor még az élen is állt – a hatodik lett.

Kevin Magnussen a hetedik helyen zárt a McLarennel, míg Daniel Ricciardo az utolsó körben megelőzte Nico Hülkenberget és a nyolcadik helyen végzett.

A tizedik helyen Kimi Räikkönen végzett.

Katasztrofális napja volt Sebastian Vettelnek, akinek autója a második körben erőt veszített és bár az RB10-est újra tudta indítani, egy kör hátrányba került. A német pilóta a futam során Esteban Gutierrezzel is összeakadt, majd feladta a versenyt.

A Toro Rosso sem szerepelt jól, Daniil Kvyat autóján a jobb hátsó felfüggesztés hibásodott meg és feladni kényszerült a versenyt, míg Jean-Eric Vergne autóján fékprobléma adódott.

A szezon következő versenye, a Brit Nagydíj július 6-án kerül megrendezésre Silverstone-ban.

f1hungary.fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif