Rosberg és Button is dühös Vettelre

rosberg

 

A Mercedes pilótája, Nico Rosberg megharagudott a háromszoros világbajnok, Sebastian Vettelre. A német még Szingapúrban adott interjút, melyben úgy nyilatkozott : „Míg mások a töküket lógatják a medencében, mi még mindig dolgozunk.”

 

Ez azonban kisebb port kavart a Paddockban.

 

„ Sértőnek találtam ezt a megjegyzést. Talán kevesebbet kellene a tökeimmel foglalkoznia és többet magával.” – mondta Nico Rosberg.

 

„ Határozottan helytelen kijelentés volt részéről. A csapatom nagyon keményen dolgozik. És fogalma sincs arról, hogy mi mennyit dolgozunk. A srácaink nagyon szorgalmasak és örülten dolgoznak. Ez az eredményekben is tükröződik. Végül is már nyertünk futamot az idén és felbosszantottuk őket egy párszor. És remélhetőleg még többször tesszük majd a jövőben. Szóval már alig várom. Fennáll annak a kockázata, hogy elveszíti a többiek tiszteletét. De én is elmondom majd neki újra.”

 

Jenson Button sem volt túlzottan elragadtatva Vettel szavait hallva:

 

„ Rossz és igazságtalan kijelentés volt ez Sebastiantól. Talán megnyeri az idei bajnokságot, de szem előtt kell tartania, hogy a jövő év teljesen másképp is alakulhat.”

Deme Andrea

One thought on “Rosberg és Button is dühös Vettelre

Comments are closed.