Rosberg jókor verte Hamiltont

rosberg

 

Nico Rosberg idei első pole pozícióját szerezve és Lewis Hamilton második helyének köszönhetően a Mercedes ismét kibérelte az első rajtsort.

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a szabadedzéseken és az időmérő edzést is a pole pozícióra esélyesként kezdte meg, de miután Rosberg a Q3 elején jobbnak bizonyult csapattársánál, a brit pilóta második körét az egyes kanyarnál elrontotta, így már nem volt esélye az első rajtpozíció megszerzésére.

Rosberg utolsó körét megszakította, miután a német pilótával közölték, Hamilton hibázott és pályafutása ötödik pole pozícióját szerezte.

Daniel Ricciardo volt az egyik olyan pilóta, aki a második körében javítani tudott a Q3-ban, végül a harmadik helyen végzett, de tíz helyes rajtbüntetése miatt csak a 13. pozícióból kezdheti a versenyt.

Vallteri Bottas a negyedik lett, a finn pilóta bebizonyította, a Williams szezon előtti teszten mutatott sebessége nem csak ámítás volt.

A Force India pilótája, Sergio Perez egész hétvégén erős volt és az ötödik helyen zárt, csak egy tizedmásodperccel maradt el Bottas mögött.

A mexikói pilótát Kimi Räikkönen követi, aki a Q3-ban csak egy kört teljesített, mert csak egy szett új abroncsa maradt, végül Perez mögött 22 ezredmásodperccel végzett.

A McLaren párosa, Jenson Button és Kevin Magnussen a hetedik és kilencedik helyen végzett, közéjük a másik Williamsszel Felipe Massa fért be.

Fernando Alonso volt a leglassabb a Q3-ban, miután rossz utolsó kört teljesített, hat tizedmásodperccel maradt el csapattársától, Kimi Räikkönentől.

A világbajnok Sebastian Vettel idén másodszor maradt le a Q3-ról.

A Red Bull úgy döntött, a Q2-ben csak egyszer hajt ki a pályára és a leintés után Vettel a visszaváltásokra panaszkodott.

Nico Hülkenberg, aki szenvedett csapattársával, Sergio Perezzel szemben egész hétvégén, nem tudott jó kört összerakni és kiesett a Q3 végén. A német pilóta a 12. helyen zárt a Toro Rosso két pilótája, Daniil Kvyat és Jean-Eric Vergne előtt.

A Sauber pilótája, Esteban Gutierrez megelőzte Romain Grosjeant a 15. helyen, közöttük 17 ezredmásodperc volt.

A Q1-ben kiesők közül Pastor Maldonado volt a leggyorsabb a 17. helyen. A venezuelai pilótát Grosjean előzte meg, aki csak kilenc ezredmásodperccel volt gyorsabb csapattársánál az időmérő edzés első etapjában. Grosjeant Adrian Sutil az etap végén feltartotta, ezt az esetet a versenybírák kivizsgálják.

A német pilóta szintén a Q1-ben búcsúzott, míg a Caterham tovább folytatta javuló formáját, Kamui Kobayashi a 19. helyen zárt, negyed másodperces hátránnyal Sutil mögött, Marcus Ericsson a 21. lett.

Jules Bianchi ékelődött be a két Caterham közé, Max Chilton a leglassabb volt.

A villanyfényes Bahreini Nagydíj vasárnap, helyi idő szerint 18 órakor veszi kezdetét.

f1hungary.fw.hu

Bahreini Nagydíj, időmérő

Poz Pilóta                Csapat                 Idő       Különbség   
 1. Nico Rosberg          Mercedes             1m33.185s
 2. Lewis Hamilton        Mercedes             1m33.464s  +0.279s
 3. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault     1m34.051s  +0.866s
 4. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes    1m34.247s  +1.062s
 5. Sergio Perez          Force India-Mercedes 1m34.346s  +1.161s
 6. Kimi Raikkonen        Ferrari              1m34.368s  +1.183s
 7. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1m34.387s  +1.202s
 8. Felipe Massa          Williams-Mercedes    1m34.511s  +1.326s
 9. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes     1m34.712s  +1.527s
10. Fernando Alonso       Ferrari              1m34.992s  +1.807s

Q2 szintidő: 1m34.925s                                 Különbség **

11. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault     1m34.985s  +1.277s
12. Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes 1m35.116s  +1.408s
13. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault   1m35.145s  +1.437s
14. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault   1m35.286s  +1.578s
15. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1m35.891s  +2.183s
16. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1m35.908s  +2.200s

Q1 szintidő: 1m36.654s                                  Különbség *

17. Pastor Maldonado      Lotus-Renault        1m36.663s  +1.789s
18. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari       1m36.840s  +1.966s
19. Kamui Kobayashi       Caterham-Renault     1m37.085s  +2.211s
20. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari     1m37.310s  +2.436s
21. Marcus Ericsson       Caterham-Renault     1m37.875s  +3.001s
22. Max Chilton           Marussia-Ferrari     1m37.913s  +3.039s
* Különbség a Q1 leggyorsabb pilótájához viszonyítva
** Különbség a Q2 leggyorsabb pilótájához viszonyítva

 

 

 

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif