Rosbergé pole pozíció Kanadában

Nico Rosberg sorozatban második pole pozícióját szerezte meg, miután mercedes csapattársát, Lewis Hamilton megelőzve a Kanadai Nagydíj időmérő edzését az első helyen zárta.

Rosberg a szabadedzéseken és az időmérő edzés nagy részében Hamilton mögött állt, de a Q3-ban feljavult és 0.079 másodperccel megelőzte csapattársát. A harmadik helyen a tavalyi világbajnok, Sebastian Vettel végzett.

A Q1 derűlt és napos időben kezdődött, a levegő és a pálya hőmérséklete 24, illetve 46 °C fok volt.

Az edzést csak 21 pilóta kezdte meg, miután a Saubernek ki kell cserélnie Esteban Gutierrez autójának karosszériáját, mert a mexikói pilóta a harmadik szabadedzésen összetörte a C33-at. Gutierrez a szabályok értelmében csak a boxutcából indulhat.

Sergio Perez az időmérő edzésen ugyan megpördült, de folytatni tudta a körözést, a Lotus pilótájának, Pastor Maldonadónak azonban nem volt szerencséje, E22-es autója a pályán megállt, a gyors köre nem volt elég a továbbjutáshoz.

A Q1 idő előtt véget ért, miután Marcus Ericsson Caterhamjével a kilences kanyar kijáratnál megcsúszott és a falnak csapódott, a CT05 bal hátsó része komoly sérülést szerzett. A baleset miatt piros zászlóval megszakították az edzést és mivel már csak 16 másodperc volt hátra az első etapból, ezért már nem indították azt újra.

Max Chilton csak egy tizedmásodperccel maradt le a Q2-ről, a brit egy századmásodperccel megelőzte marussiás csapattársát, Jules Bianchit. Kamui Kobayashi a 20. helyen végzett, majdnem egy másodperces hátránnyal Bianchi mögött, Ericsson további fél másodperces lemaradásban végzett a 21. helyen.

Felipe Massa meglepő teljesítményt nyújtott a Q2-ben, egyik Mercedes pilóta sem tudta megközelíteni a brazil pilótát a lágyabb keveréken az etap elején. A második etap nagyon szoros volt, a 16 pilóta közül 15 versenyzőt kevesebb, mint egy másodperc választotta el egymástól az első körök után.

A Mercedes azonban gyorsan visszaszerezte első helyét az élen, Hamilton néhány tizeddel megelőzte Rosberget, aki a Q2-ben fél másodperccel végzett Massa előtt.

A Q2 végén Nico Hülkenberg a 11. helyen búcsúzott Kevin Magnussen és Sergio Perez előtt. Romain Grosjean a 14. lett, Daniil Kvyat és Adrian Sutil esett még ki az etap végén.

Bottas volt az első pilóta, aki a Q3-ban gyors kört teljesített, 1:15.550-es idejénél Rosberg hamarosan gyorsabb volt, a német pilóta 1:14.946-os kört futott, egy tizedmásodperccel előzte meg Hamiltont, annak ellenére, hogy a brit pilóta az első két szektorban a leggyorsabb volt. Bottas és Massa a harmadik és negyedik helyen állt az első körök után a Red Bull párosa, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel előtt.

A második körök után a Mercedes pilótái javulni tudtak, bár Hamilton időt veszített a középső szektorban, miután a nyolcas kanyarnál blokkoltak a kerekek. Ennek következtében Rosbergé lett a pole pozíció 1:14.874-es idővel, kevesebb, mint egy tizedmásodperccel előzte meg csapattársát.

Vettel a harmadik helyre került a Williams párosa, Bottas és Massa elé, Ricciardo csak 0.048 másodperccel maradt el csapattársa mögött, de a szoros mezőny miatt csak a hatodik lett.

Fernando Alonso, Jean-Eric Vergne, Jenson Button és Kimi Räikkönen zárta az első tíz sorrendjét.

A Kanadai Nagydíj vasárnap, helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét.

f1hungary.fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif