Sebastian Vettel – Nem gondoltuk, hogy uralhatjuk a versenyt

seb

Sebastian Vettel pályafutása 31. futamgyőzelmét aratta Belgiumban, és már 46 ponttal vezeti a bajnokságot. Ezzel még nem dőlt el teljesen az idei év sorsa, de haladunk afelé, ezt a Vettel mellett a dobogón álló Alonso és Hamilton arcáról is le lehetett olvasni. Ha nagy hiba nem jön közbe az idei évben is mindent visz a Red Bull. A Belga Nagydíjon is magabiztos volt a német pilóta és nem talált legyőzőre. Az első kanyar után, olyan tiszteletet parancsolóan utasította maga mögé Lewis Hamiltont, hogy a brit pilóta még visszatámadni sem tudott. Ezután a szokásos módon kiépített előnye már simán elég volt a győzelemhez. Az eső még közbe szólhatott volna, de végül nem érkezett meg.

 

„Nem gondoltuk, hogy dominánsak lehetünk ezen a pályán és igazából mindenkit meglepett; remek eredmény. Úgy vélem azt tudtuk csak, hogy a versenysebességünk a Mercedeshez képest előnyt jelenthet majd, de nem tudtuk, hol állunk a többiekhez képest, különösen a Ferrari és a Lotus tűnt erősnek száraz körülmények között is. Nem volt egyértelmű, hogy lesz-e eső a verseny vége felé, ezért keményen nyomtam, de az előnyünk elég volt ahhoz, hogy irányítsuk a futamot és az utolsó körök nem voltak túlságosan izgalmasak.”

Sophie