Vettel nyerte az Egyesült Államok Nagydíját

 

 

Sebastian Vettel sorozatban nyolcadik győzelmét aratta, a német pilóta könnyedén nyerte meg az Egyesült Államok Nagydíját.

Eredményével Vettel lett az első olyan pilóta, aki sorozatban nyolc futamot tudott nyerni egy szezon alatt.

Miközben Vettel könnyedén az élre állt, előnyét 6-10 másodpercre növelte, Romain Grosjean sikeresen megakadályozta, hogy a Red Bull kettős sikert érjen el. A Lotus pilótája a második helyen végzett Mark Webber előtt.

Webber rajtja jobban sikerült, mint Vettelé, de nem maradt helye az egyes kanyarnál, miközben csapattársát próbálta előzni, végül az ausztrál pilóta mellett külső íven Grosjean és a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton is elment.

A Red Bull a 13. körben a hátsó egyenes végén visszaelőzte Hamiltont, majd megkezdte Grosjean üldözését a verseny végéig.

Úgy tűnt, Webber meg tudja előzni a Lotust, de az ausztrál pilóta autóján az abroncsok elkoptak az utolsó körökre és meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel.

Hamiltonnak sikerült megtartania a negyedik helyet, annak ellenére, hogy mögötte Fernando Alonso érkezett.

Alonso Sergio Perez McLarenjét az első kerékcserék során ugrotta át, majd levadászta Nico Hülkenbergket.

A Ferrari és a Sauber Hamilton után eredt, ám Alonso abroncsai kezdtek tapadást veszíteni. Hülkenberg az utolsó körben az első kanyarnál a spanyol pilóta elé került, de Alonso a belső íven visszavette pozícióját.

Perez mögött Valtteri Bottas megszerezte Formula-1-es pályafutása első pontjait, kiváló vezetéssel a nyolcadik helyen zárt a Williamsszel.

A finn pilóta Nico Rosberg előtt tudott maradni, miután a Mercedest kormányzó német az időmérő edzésen mutatott rossz teljesítmény után a kilencedik helyig kapaszkodott fel.

Az utolsó pontszerző helyen Jenson Button végzett, Daniel Ricciardótól az utolsó körökben szerezte meg a pozíciót. Jean-Eric Vergne és Esteban Gutierrez az utolsó körben még szoros csatát vívtak, míg Felipe Massa az extra kerékcsere után a 13. helyen ért célba.

Heikki Kovalainen első lotusos fellépése csalódottan sikerült. A rajtnál már pozíciót veszített, majd orrkúp cserére ki kellett állnia, a futam végén pedig KERS problémákkal küzdött, végül a 15. helyen ért célba.

A futamon az egyetlen kieső Adrian Sutil volt, aki Pastor Maldonado Williamsszével ütközött az első körben a hátsó egyenesben. A Force India a korlátnak csúszott, a biztonsági autót a pályára kellett küldeni.

A 2013-as szezon utolsó versenyét, a Brazil Nagydíjat november 24-én, Interlagosban rendezik.

f1hungary.fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif