Vettel volt a leggyorsabb Austinban

Sebastian Vettel és Mark Webber vezetésével a Red Bull ismét kettős sikert ért el az Egyesült Államok Nagydíjának szombati harmadik szabadedzésén, ennek ellenére az edzés sztárja Nico Hülkenberg volt.

A pénteki napot élen záró Vettelnek csak kevés időre volt szüksége ahhoz, hogy szombaton délelőtt az élre álljon, 1:37.433-as időt ért el.

A német pilóta addig az élen maradt, amíg a mezőny közepes keverékű abroncsokra nem váltott és az utolsó néhány percben meg nem kezdték az időmérő edzés szimulációt.

A lágyabb Pirelliken Hülkenberg talált a legtöbb időt, 1:37.356-os idejével az élre állt, majd egy hűtőkör után tovább javított, végül 1:37.272-vel zárt.

Egy ellenfelet lerázott magáról, mert Webber gyors körén forgalomba került. De Vettel esetében nem volt ilyen szerencséje, a német világbajnok 1:36.733-as idővel kényelmesen átvette az első helyet.

Webber ezt követően a két német közé ékelődött utolsó körével, amellyel csak 0.203 másodperc hátrányba került Vettellel szemben.

Lewis Hamilton körével Hülkenberg még egy helyet rontott, de így is a lenyűgöző negyedik helyen zárt.

Romain Grosjean szombat délelőtt jobban teljesített, mint új csapattársa, Heikki Kovalainen, az ötödik helyen zárt, míg a finn a 13. lett. A páros között fél másodperc különbség alakult ki.

A McLaren bíztató edzést zárt, Jenson Button és Sergio Perez a hatodik és nyolcadik helyen végeztek, közéjük a Mercedes pilótája, Nico Rosberg ékelődött be.

A Williamasnek is minden oka megvan az ünneplésre, Valtteri Bottas Adrian Sutilt megelőzve a kilencedik helyen zárt.

A Ferrarinak azonban problémás délelőttje volt, mindkét keveréken hiányzott a sebességük. Fernando Alonso csak a 11., Felipe Massa csak a 18. helyen zárt.

Az Egyesült Államok Nagydíjának időmérő edzése helyi idő szerint 12 órakor veszi kezdetét.

f1hungary.fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif