Webberé a pole pozíció

webber

Mark Webber megtörte csapattársa, Sebastian Vettel időmérő edzésen mutatott uralmát, az ausztrál pilóta a Japán Nagydíjon a leggyorsabbnak bizonyult.

Vettel a KERS meghibásodása miatt az időmérő edzés harmadik etapjában futott első köre során 0.4 másodperces hátrányba került Webberrel szemben. A rendszert ugyan sikeresen újraindították Vettel második körére, de a német pilóta nem tudott veszélyt jelenteni Webberre, aki tovább javulva 1:30.915-ös idővel zárta az edzést.

Az eredménnyel Webber nemcsak idei első pole pozícióját szerezte, de először sikerült jobbnak bizonyulnia 2013-ban időmérő edzésen Sebastian Vettelnél.

Lewis Hamilton nyerte a nagyon szoros harcot a harmadik helyért Romain Grosjean és Felipe Massa előtt. Nico Rosberg 0.144 másodperccel volt lassabb csapattársánál és a hatodik helyen zárt.

Fernando Alonso csak a nyolcadik lett, 0.3 másodperccel elmaradva Massa mögött. A spanyol pilótát még a Sauber pilótája Nico Hülkenberg is megelőzte.

Kimi Räikkönen az időmérő edzésen ismét szenvedett, csapattársától öt hellyel és 0.319 másodperccel maradt el a kilencedik helyen.

Jenson Button a McLarennel fért még be az első tízbe.

Az időmérő edzés második etapja kivételesen szoros volt, csak fél másodperc választotta el a második és a 14. helyezettet egymástól. Végül Sergio Perez a 11. helyen kiesett Paul di Resta előtt.

A skót pilóta sokkal jobb időmérő edzést teljesített, mint csapattársa, Adrian Sutil, aki sebességváltó csere miatt öt helyes rajtbüntetést kap. A német pilóta a délelőtti harmadik szabadedzésen szenvedett balesetet és ezért kellett kicserélni a váltót autójában. Sutil csak a 17. helyen zárt és az első etapot követően búcsúzni kényszerült.

Az első etap krónikájához hozzátartozik a tűzeset, amely Jean-Eric Vergne Toro Rossójával történt. A francia pilóta a hajtűkanyar után félreállt, mert autóján a fékek kigyulladtak, az edzést rövid ideig piros zászlóval meg is szakították.

Vergne a 18. helyen végzett, míg csapattársa, Daniel Ricciardo csak két helyezéssel előzte meg őt.

A drámák a Williamsnek segítette, a bíztató 13. és 15. helyen zártak Valtteri Bottasszal és Pastor Maldonadóval.

A két pilóta közé Esteban Gutierrez ékelődött be, kinek Sauberje a garázsban kapott lángra az első etap közepén. Az autó nem szerzett sérüléseket, a mexikói pilóta pedig folytatni tudta az időmérő edzést.

Pályafutása legjobb időmérő edzését teljesítette a Marussia pilótája, Max Chilton, mindkét Caterhamet és csapattársát, Jules Bianchit is megelőzte és a 19. helyen végzett.

Charles Pic és Bianchi azonban tíz helyes rajtbüntetést kap a Koreai Nagydíjon történtek miatt, ezért a két pilóta a rajtrács utolsó sorából indulhat.

Az 53 körös Japán Nagydíj helyi idő szerint vasárnap 15 órakor veszi kezdetét Suzukában.

f1hungary.fw.hu

http://f1hungary.fw.hu/banner.gif

One thought on “Webberé a pole pozíció

Comments are closed.